Barion Pixel

6. UFÓ Ócsa UFÓ futás

Kedves Versenyzők, Szervezőtársak, Ócsaiak!

A tavalyi évben, amikor elmaradt a 6. UFÓ Ócsa futás, félve vágtunk bele az idei szervezésbe, mert az egész első félév bizonytalansággal telt. Azért a háttérben ment a munka, mert bíztunk a csodában, a nyári nyitásban. Szerencsére ez június elején megtörtént, de sok szabály még nem volt ismert. Minden feltételesen volt leegyeztetve, tehát ha lesz verseny akkor hajrá és mindenre fel leszünk készülve, ha mégsem, akkor következmények nélkül törölhető az esemény. Aki eljött és futott nálunk augusztus 22-én az láthatta és érezhette, hogy sikerült majd 3 hónap alatt összerakni a versenyt. De a rövid idő ellenére is sokkal szervezettebben, pontosabban, egyszerűbben zajlott a szervezés, mert az UFÓ csapat az évek alatt nagyon profin beletanult a dologba, a feladatok jórésze delegálva volt és emiatt sokkal átláthatóbbá vált minden mozzanat.Az 5 km-es távon népesebb létszám gyűlt össze mint 2 éve. Nagyon örömteli volt, hogy rengeteg fiatal választotta ezt a távot. Ez sokaknak elérhető távolság, amiért azért küzdeni kell, de egy kis felkészüléssel teljesíthető. A tavaly előtti meleg és az idei covid helyzet éreztette hatását a 10,5 és 21 km-es távokon. Ide most visszafogottabb volt az érdeklődés, de azért 230 fő odaállt a rajtvonal mögé.
A verseny óta eltelt 1 hét alatt érkezett üzenetek, hallomások, beszélgetések alapján a 6. UFÓ Ócsa futás egészen jól sikerült. Kevesebben voltak, mint tavaly előtt, kicsit izgulós volt a nevezés zárása körüli helyzet, de ez ebben a helyzetben elfogadható. Akivel beszéltünk, egytől-egyig dicsérte a hangulatot, a szurkolást, a hivatalos és házi frissítőpontokat. Ahogy éreztem, nem csak a versenyzők érezték jól magukat, hanem a szervező csapat tagjai és a segítők is. Ilyen remek, összetartó, lelkes, szívvel-lélekkel dolgozó csapattal és a nekünk segítő önkéntesekkel adott volt a sikeres rendezés. Köszönettel tartozom az UFÓ csapat minden tevékeny tagjának, a közösségi szolgálatot teljesítő önkénteseknek, a családtagoknak, szponzoroknak, az alternatív frissítőpontokat üzemeltető lakosoknak, szurkolóknak, polgárőröknek, hogy ennyi embernek egy élménnyel teli napot tudtunk biztosítani.

Jövőre? Jöhet a 7.!!

Támogatóink:
Bánvölgyi család
Bio Fungi Kft.
Borsos Csaba
Cafe+Co
Decathlon
DINPI (Duna Ipoly Nemzeti Park)
Dreher 24
Eatrend
Egressy Gábor Szabadidőközpont
Fotósok: Vura Emese, Bazsó Erzsébet, Esze Tamás, Lugosi Gyula
Gólyafészek Cukrászda
Hammer Hungary /frissítés/
Hunland csoport
Infopartner
Köridő csapata (időmérés)
Leon pékség
Márka üdítő
Mogyi Kft.
Multilog Kft.
NAGÉV Cink Kft.
Natur Aqua
OPKE (Ócsai Polgári Kulturális Egyesület tagjai)
Ócsa Város Önkormányzata
Pelsőczi Rudolf
OIL kút
ÓcsaÓcsa Városi Polgárőrség
Potom Diszkont Ócsa
Ócsai Református Egyházközség
Sarokház Étterem
Spák József
Szabó Tibor
Szabó Ákos
Tesco Ócsa
Zeolit Tüzép

Vélemény, hozzászólás?