Sunset eTrail – az első és második maratonom története

Az előzmények

2018. tavaszán futottam a Kis-Duna maraton 10 km-es távján. Annyira szép és hangulatos volt az az útvonal, és olyan különlegesen hangzott a Ráckevétől Tassig, majd vissza Ráckevéig a Duna egyik és másik partján haladó maraton útvonala, hogy eldöntöttem, itt szeretném lefutni életem első igazi maratonját.

2020-ra szépen megterveztem a futóévem:

  • Február: Téli Margita terepmaratoni táv (39,5 km, kb. 700m emelkeő a Gödöllői-dombságban)
  • Március: Vértes Terepmaraton (39 km, kb. 1000 m emelkedő)
  • Április: Kis-Duna maraton
  • Június: Plitvice Marathon (42 km, kb. 700 m emelkedő)

Minden jól indult, de márciusban kitört a járvány és átírt minden tervet. A VTM és a Kis-Duna maraton elmaradt, a Plitvice maratont pedig novemberre halasztották. Végül is erre, a Plitvice maratonra edzettem júliustól, többé-kevésbé bizakodva, hogy gond nélkül eljutok rá, de készülni kellett egy B-tervvel is, arra az esetre, ha a járványhelyzet fokozódna. Szóba jött a Hableány maraton a Balatonfelvidéken (kb. 42 km, kb. 1600 m emelkedővel), a Naszály trail 25 km-es távja (kb. 25 km, kb. 1200 m emelkedővel – idén a kb. 50 km-es, dupla körös változat nem szerepelt a versenykiírásban), illetve a Sunset eTrail. (Még ezen kívül felmerült az is, hogy az egész maratonfutást decemberre halasszam, a Vulkántúrára – 42 km, 2200 m emelkedő, 12 óra szintidő –; ha túlélem, igazán büszke lehetek magamra 😊 ).

A Plitvice maraton útvonala a szintmetszet alapján a Plitvicei-tavak körüli kellemesen emelkedős, de alapvetően jól futhatónak tűnő pályán kanyarog, teljesítésére 6 óra áll rendelkezésre. A szóba került lehetőségek közül ehhez a Sunset eTrail állt legközelebb, de inkább lemondtam a maratonfutásról, mivel igazán nagy motivációt nem éreztem a teljesítésre (igazából nem éreztem azt, hogy képes lennék lefutni ekkora távot).

Ahogy ebben az évben már lassan megszokhattuk, az utolsó pillanatban jött a csavar: november 3-án a plitvicei utazást szervező iroda írta: ha novemberben teljesítjük a távunkat, és elküldjük róla az igazolást, megkapjuk a horvát szervezőktől a rajtcsomagot és a befutóérmet. Nagyon rövid gondolkodás után, figyelembe véve, hogy minden más novemberi hétvégére valamilyen versenyt terveztem be, kedden eldőlt, hogy vasárnap maratont futok, a legkézenfekvőbb helyen, a Sunset eTrail útvonalán.

Sunset etrail – Légy gyorsabb a napnál!

A Sunset eTrail a legendás és mindenki által ismert Vérkör kistestvére, egy instant terepfutóverseny a Vértesben. A 42 km-es táv és több mint 1000 m pozitív szintemelkedés leküzdésére 7 óra áll rendelkezésre. Ez a kör hivatalosan csak futva teljesíthető (azaz nincs külön teljesítménytúrázó szintidő, és nincs lehetőség kerékpáros teljesítésre sem). További izgalmas szabály, hogy a teljesítést napkelte után lehet kezdeni, és napnyugtáig be kell fejezni (amit még korlátoz a 7 órás szintidő) – ez is a jelmondat: Légy gyorsabb a napnál! Az útvonal kizárólag jelzett turistautakon halad, a kijelölt útvonalat kell követni, és előre meghatározott pontokon QR-kód beolvasásával igazolni a pontérintést. Nagyon egyszerű a pontokat megtalálni: mindegyik egy nagy, sárgás S betűvel jelölt fa hátulján helyezkedik el. A honlapról le lehet tölteni térképet, szöveges és turistajelzéses itinert is, valamint megtalálható az érintendő pontok táblázatos összefoglalója is a legfontosabb adatokkal (résztáv, össztáv, részszint, összszint).

Ugyan én az okosórám segítségével tájékozódtam, de akár az itinerek és a térkép segítségével is könnyedén végig mehettem volna a pályán. Sikeres teljesítés esetén a szervezők igyekeznek a célba éréskor átadni a befutóérmet, amelynek díját 2 héten belül átutalással lehet rendezni; de ha erre éppen nincs lehetőségük, a Sportcsarnok melletti postaládából lehet kivenni az érmet a sikeres teljesítés után kapott kód segítségével. A honlapról névre szóló, időeredményes oklevél is letölthető.

Az útvonal egyébként érinti a Vérkör, a Vértes Terepmaraton, a Zuppa Trail, az Országos Kéktúra és ki tudja még hány, általam még nem ismert, futóverseny, instant kör vagy teljesítménytúra útvonalát. Aki nyitott szemmel fut, megörülhet az ismerős szakaszoknak. 😊

2020. november 8. vasárnap

Reggel 8 óra előtt indultam útnak Oroszlányba, nem túl nagy kedvvel és tele bizonytalansággal. Útravalóul ennyit kaptam: „Készen állsz ennyit futni, én nem aggódok.” és hogy az órámnak 5 óra 48 percet ki kell bírnia. Terv szerint 9:18-kor rajtoltam volna, hogy a szintidőm az aznapi 16:18-as naplemente legyen. Sorozatos ügyetlenkedés után (először parkolóhelyet nem találtam, majd kerestem a jelölt fát a rajtkóddal és már az egész teret körbejártam, mire rájöttem, hogy itt az ablak mellett kell keresni, majd szinte valamennyi rajt- és célkódot beolvastam, kivéve azt, ami nekem kellett volna, mire megtaláltam a Sunset eTrail rajtkódját…) végül 9:52 körül sikerült beolvasnom a rajtkódot. („Remek… már csak alig 6 és fél óra maradt a teljesítésre…” )

1. szakasz; Oroszlány-Majk (2,7 km, 50 m részszint):

Rövid, jól futható szakasz, ahol a látnivalók sem terelik el a figyelmet a futásról. 2 km aszfalton, 700 m erdei ösvényen visz. A nagy lendületben kétszer is majdnem elrontottam a kanyarokat, és túlfutottam. Az első pont a Kamalduli Remeteségnél (Majki kastély – itt éppen építkezés van, így nem néztem meg), egy emelkedő tetején, jobbra található, az S betűvel jól láthatóan jelölt fán. (17:17/ 14:33)

2. szakasz; Majk – Várgesztes (9,1 km (6,4 km), 211 m részszint):

Ez a szakasz végig a sárga jelzésen vezet, szinte végig csak emelkedik, alattomosan, laposan. Ez afféle emelkedő, ami próbára teszi az ember türelmét. Jól lehet futni rajta, akár gyorsabban is. Az utat elvéteni nem lehet, de soha nem akar véget érni. A vöröses-aranyos színekbe öltözött őszi erdőből kiérve a Gesztesi várhoz kanyargós aszfaltos-sziklás emelkedő vezet fel, aminek tetejéről már látható is szemben a QR-kódot őrző jelölt fa. (1:02:04/ 0:56:26) (Sajnos, a várat 7 éve bezárták, mert falomlások miatt életveszélyessé vált, így csak kívülről lehet megcsodálni.)

 

3. szakasz; Várgesztes – Vérteskozma (14,4 km (5,3 km), 98 m részszint):

Szerintem ez az egész út legjobban futható része. A várból elindulva egy darabig lejtős aszfalton lehet haladni, majd jön egy nem túl meredek, még éppen futható emelkedő, végül hosszú egyenes lejtő következik egészen Vérteskozmáig. Útközben, nagyon pici letéréssel meg lehet tekinteni a Szent Vendel emlékhelyet is (Szent Vendel a pásztorok védőszentje). A közigazgatásilag Gánthoz tartozó Vérteskozmán eddig csak a Rock’n’Roll futás keretében jártam, de akkor is csak a falu szélén lévő Vértes Meteor Kulcsosházig, a versenyközpontig jutottam. Most viszont szinte az egész (egyutcás) falun keresztülfutottam, és valamennyi hangulatos és takaros fehérre meszelt parasztházat megcsodálhattam. Az ellenőrzőpont a faluból balra kikanyarodva, egy hatalmas rét másik oldalán található. A réten érdemes körbenézni, mivel a környező hegyek ősszel ködbe burkolóznak, amivel sejtelmessé válik a táj. Aki szeretne a modern világtól kicsit elvonulni, átadni magát a csendnek és a nyugalomnak, töltsön el pár napot például Vérteskozmán. Ugyanis a településen elég foghíjas a térerő, így a kód beolvasása után előfordulhat, hogy nem tudja feltölteni az időnket. Ilyenkor nem kell kétségbeesni és próbálkozni (mint ahogy én tettem hosszú-hosszú km-eken keresztül… ácsorogtam, sétálgattam, próbálkoztam, ahelyett, hogy haladtam volna), a következő pont közelében már biztosan lesz térerő, akkor is be lehet rögzíteni az időnket. Lehet, a táblázatban fals idő fog megjelenni, de hát úgyis a végeredmény a lényeg. 😊 (1:39:32/ 1:31:12)

 

4. szakasz; Vérteskozma – Várgesztes kelet (18,6 km (4,2 km), 106 m részszint):

Az ellenőrzőpont után egy kissé meredekebb, saras időben csúszós lejtő vezet le az aszfaltos erdészeti útra, amelyről hamarosan vissza kell térni balra, a sárga jelzésre, hogy a Fillér-árok és a Bodzás-árok hol jól futható (annak ellenére, hogy ezt írom, nekem elsőre ez egy nehéz szakasz volt – nem tudtam, hogy be fogja-e fogadni a rendszer a kódomat, sokat ácsorogtam és gyalogoltam emiatt, és teljesen kizökkentem a futásból; 15 km körül egy maraton esetében ez nem túl biztató), laposabb emelkedős vagy lejtős, hol kidőlt fákkal nehezített vonalában érjük el Várgesztes keleti oldalát. Az út itt elkanyarodik, az ellenőrzőpont ebben a kanyarban található. (2:13:34/ 2:02:08)

5. szakasz; Várgesztes kelet – Körtvélyespuszta (25,4 km (6,8 km), 244 m részszint):

A hivatalos itiner szerint ezen a szakaszon található a legnehezebb emelkedő. Valóban, van egy emelkedő, ami kellemes árok jellegű ösvényként indul, majd egyre meredekebb lesz. Rövid, alig több, mint 1 km-es, de nehéz szakaszt kell leküzdeni, ami után ismét könnyedén lehet már futni. Itt figyelni kell az irány- és jelzésváltásokra is. Egy nagy tócsa kikerülésekor például sikerült majdnem rossz irányba mennem. Néhol kidőlt fák teszik kalandosabbá az utat, és nincs hiány látnivalókban sem (Mária szobor, csodás sziklaképződmények). 🙂 Ez (és a következő) szakasz ismerős lehet a Vérkörről, a Vértes terepmaratonról vagy a Zuppa trailről is. Vízvételi lehetőségként pici kitérővel érinteni lehet a Szép Ilonka-forrást is (bár én ezt még nem találtam meg). Az ellenőrzőpont itt nem egy kanyarban vagy egy magaslaton van, hanem egy hosszú egyenes bal oldalán, egy információs táblánál. Térerő itt sincs, de 2-3 km múlva már véglegesíteni lehet a bejelentkezést. (3:19:21/ 2:59:45)

6. szakasz; Körtvélyespuszta – Nagy-Somló kilátó (34,5 km (9,1 km), 227 m részszint):

Olyan hihetetlen, de már csak az utolsó kb. 300 m emelkedő, viszont még 17 km áll előttem. Ez már nem sok, szinte síkon visz az út. Mégis nálam ez a 25 km feletti táv már nem komfortos. Szoktam 30 km körüli távokat futni, de más az, ha valami 5 km múlva véget ér, és más, ha még 17 (!) km van hátra.

Az út itt is sok látnivalóvalót tartogat. Az út mentén kis kitérővel vagy a fák rejtekében megcsodálható a Vitányvár, és ha nem veszi ki nagyon az erőnket az emelkedő és tudunk figyelni, megtekinthetjük a Rockenbauer Pál emlékfát is. Ez a szakasz is alapvetően jól futható (lenne másnak), kisebb emelkedőket nagy lejtők váltanak. A Nagy-Somló kilátóhoz egy viszonylag hosszú emelkedő vezet, ami elég enyhe, és sosem akar véget érni, és ettől lesz olyan nehéz. Ha van idő, érdemes felmászni a kilátóba a létrákon, mert nagyon szép körpanoráma tárul elénk. (4:29:42/4:14:14)

7. szakasz: Nagy-Somló kilátó (Oroszlány, 42 km (7,5 km), 64 m részszint):

Ez az a szakasz, ahol megkönnyebbülten és felszabadultan kellene repülni a cél felé. Ez már szinte csak lejt, nagy része aszfalton vezet, lehet ügyesen, gyorsan futni, anélkül, hogy figyelni kéne a talajra. De nem nekem! Ha korábban valamelyik szakaszról úgy gondoltam, nehéz, akkor még nem jártam ezen a szakaszon. A fáradt láb már nem akarja, tiltakozik, nem akar mozdulni, nem akar futni. Próbáltam erőlködni, de 2-300 méterenként bele kellett sétálnom. Ez az a szakasz, amin nagyon sok időt lehetne még faragni a célidőből. 2 km meredek lejtő, azután egy ici-pici emelkedő jön, 2 km síkfutás egy réten keresztül, majd újabb lejtő, végül egy nagyon enyhe emelkedő a célig, az oroszlányi sportcsarnokig. (5:21:45/ 5:01:38)

A célba érés fura volt. Fel sem fogtam igazán, hogy a leghosszabb távomat és az első maratonomat teljesítettem. Nem kapott el nagy eufória, pedig 26 perccel jobbat futottam a becsült időmnél (5:48 helyett 5:21:45) úgy is, hogy szerintem 15 km után már inkább csak sétálgattam, vánszorogtam, kirándulgattam. A célban az egyik szervező várt az érmemmel, készített befutóképet, majd hazaautóztam.

A várakozásokkal ellentétben szerencsére nem fájt semmim, nem voltam igazán kimerült, nem fájtak a lábaim sem. Azért a 2 nap pihit boldogan fogadtam. 😊

És hogy miért szerepel két részidő is a szakaszok mellett?

19-re lapot húzni

Hétfőn este egy kedves inárcsi futótársam, Izsa Szabi kérdezte, hogy nincs-e kedvem menni a Sunset eTrail-re, mert a futótársa (Sárdi Tomi) felesége (Simonyi Niki) mellé keresnek futótársat, és rám gondolt. Elsőre visszautasítottam. “Most futottam egy maratont, nem futhatok rögtön utána egy másikat… Pihennem kell, vár még rám bőven kihívás a hónapban.”

Azért megírtam annak a kedves futótársamnak, aki segíti a felkészülésemet, hogy milyen meghívást kaptam, és legnagyobb meglepetésemre (és örömömre) azt mondta: „Felőlem mehetsz.”. Több sem kellett nekem, gyorsan írtam Szabinak, hogy zöld utat kaptam, és nagyon szívesen megyek. Így a vasárnapi első maratonomat rögtön követte a szombati második.

Erre a futásra az „edzői” utasítás az volt, hogy próbáljak úgy futni, hogy ne legyen túl gyors a tempó, hogy bírjam a végéig (Niki ügyesebb, gyorsabb és tapasztaltabb futó ezeken a maraton körüli távokon is, mint én 😊 ), a saját elvárásom pedig az volt, hogy jobbat fussak, mint előző alkalommal. (Egy titkos és megvalósítható cél volt az is, hogy bekerüljek a top10 legjobb női teljesítő közé – csak úgy, mert az olyan jól hangzik -, de a héten már hallottam, micsoda futókkal fogok aznap egy ösvényt taposni, így ezt a célt hamar elengedtem, és maradt az, hogy jobb legyen, mint előzőleg. Ugyanis, ha nem tudok jobbat futni, miért indulok máris egy második körre?) Szerencsére, a pályára és a pontok helyére még emlékeztem, nem vacakoltam a kódolvasásokkal a térerő nélküli helyeken, az útvonalat is csak 2x tévesztettük el (egyszer a nagy pocsolyánál, egyszer meg véletlen a párhuzamos úton mentünk, ami szerencsére ugyanoda vezetett, mint a hivatalos, jelzett út).

A sors egy nagyon kedves, türelmes és motiváló futótárssal hozott össze; amikor belesétáltam, ő is sétára váltott, amikor látta/hallotta, hogy már nagyon nyüglődők, bíztatott. Első teljesítéskor Vérteskozmáig tartott a lendület, másodjára már egészen Várgesztes keletig (én legalább is úgy érzem, nem tudom, kívülről ez hogyan látszott). Utána már nehézkesebben haladtam, többször belesétáltam, az emelkedőkön és a lejtőkön sem volt már kedvem kocogni, csak gyalogoltam. A 6. pont előtt még reális lett volna az 5 órán belüli teljesítés is, de a kilátóhoz olyan lassan értem föl, hogy már csak háromnegyed óránk maradt, és, sajnos, éreztem, hogy innét már nem fog könnyedén menni a futás, bármennyire is jó lenne, nem fogom tudni megerőltetni magam. Végül kiegyeztünk (elsősorban sajátmagammal) egy maximum 5 óra 5 perces teljesítésben, ami gyorsabb, mint az előző, és mindkettőnknek maraton PB-t jelent. Mivel a pontos maratoni táv nem volt meg a kódolvasásig, még egy picit keringtünk a parkolóban, hogy összejöjjön a hiányzó 2-300 m. 😊

Aznap nagyon sokan (tízen) teljesítettük sikeresen a Sunset eTrailt. Mindenki nagyon ügyes volt. Ezuton is gratulálok nekik is, de főleg a futótársaimnak, Nikinek, Tominak és Szabinak! 😊

Nagyon jó élmény és tapasztalás volt, a maraton és a duplázás is. Jó visszajelzés, hogy az edzésekkel szépen haladok és fejlődök, de bőven van még min javítani, hova fejlődni. Szokni kell a terhelést, javítani kell a frissítésen, edzeni és erősíteni kell az akaraterőt és a kitartást, és erősödni testileg és szellemileg.

Köszönöm Szabinak a meghívást, és Nikinek az együttfutást!