Barion Pixel

Téli Maraton Ócsa körül

Szeretném bemutatni picit Ócsa tágabb környezetét, egy hosszabb fényképes beszámolón keresztül.
Nekem ez volt első Maratonom.
5 éve futok és egyáltalán nem szerepelt a terveim között ilyen hosszú táv. Néhányszor már futottam 30km felett, de mindig éreztem, hogy feszegetem a határaimat.
Egy spontán ötlet alapján váratlanul eldöntöttem, hogy megcsinálom: január végén tartottunk Ócsán az idei első Yours Truly kihívást, ahol úgy volt megfogalmazva, hogy “bármilyen általatok kedvelt útvonalon fussátok le a távotokat.” Mivel elsősorban terepen szoktam futni, elkezdtem térképen megrajzolni a kedvenc helyeimet és egy-kettőre kirajzolódott egy 39km-es kör. Abban a pillanatban érkezett az ötlet, muszály felkerekíteni Maratonra!
Aztán már csak a megfelelő időpontra kellett várni és mivel a track megvolt már csak le kellett futni.
Az alkalom pedig a Farsangi Vágta volt.
Egyedül nem szerettem volna nekivágni ekkora távnak. Amikor tehetem kutyával szoktam futni – fáradhatatlan fajta, de ennyi azért sok lenne neki. Szerencsére voltak kedves kísérőtársak az UFÓban, akik közben bíztattak és szurkoltak. Nagy köszönet jár nekik!

Íme az útvonal:

Start: Madárvárta, Túrján, Műemlék Református Templom, Vizeserdő, Selyemrét, Mádencia, Birka-farm, Czirják-tanya, Pincesor, Equina Lovasfarm, Újerdő, Alsópakony, Felsőpakony, Kiserdő/Földek, Víztorony és végül vissza a Madárvártához.

1.5km: Református Műemlék Templom
ÚFÓ csapat – itt csatlakoztak kísérőim és jelen voltak még UFÓ futók és természetesen BSI nagykövetünk.
5km: Néhány napja -10 körüli hőmérsékelt volt reggelente, de a vizeserdő azért nehezen fagy be.
7.5km: Az erdőből kiérve hatalmas kaszálók fogadnak.
Kedves Barátaim félmaratonra neveztek a Farsangi Vágtán, így 18km-en keresztül velünk tartottak.
9km: Mádencia területein a talaj nagyon zsíros, nem vezeti el a nedvességet szinte állandó a sár.
10km: Ez a kis csatorna keresztül megy az egész területen és Dabasra vezet
11km: Kis móka – csúszkálás a jégen
11.5km: Birka-tanya
Ezzel a kisbirkával Robi jól elbeszélgetett, de végül minden kérdésére csak azt válaszolta, hogy “Meeee” 🙂
15km: Utunk a pincesorhoz a piros/zöld túrista úton vezetett. Ez a túrista út kivisz egy 500 méteres szakaszon az országútra, de mi a vele párhuzamos dúlő úton haladtunk. Itt viszont vigyázni kell, mert a Czirják-tanyán van pár szép nagy kutya – akik ha úgy gondolják ki tudnak jönni. Szerencsére minket csak fogtak, jelezték hogy ez az ő területük és ne merjünk bemenni.
17km: Pincesor
Néhol bokáig érő hóban futottunk
19km: Equina lovasfarm mellett legelészett egy paci
23km: Újerdőn pedig épp fakitermelés folyt
23km: átkelés az M5 autópálya felett
23km: átkelés az M5 autópálya felett
23.5km: A Nimród lovasfam mögött valami csodálatos és egyben nagyon furcsa természeti képződmény fogadott minket: hósivatagnak neveztük el, mert a hóra ráhordta a szél a homokot
Az átkelés a hósivatagon nem volt egyszerű, helyenként térdig belesűllyedtünk a hóba, de összeségében mókás volt – élveztük!
26km: Alsópakonyon kedves családom készített egy frissítőpontot és innen már Lizi kutyám is velünk tartott. Nagy hasznát vettem az utolsó 10km-en, mert segített a futásban – szó szerint húzott!
28km: Alsópakony és Felsőpakony között volt egy szép fenyőerdő. Sajnos ezen a télen ezt is kitermelték 🙂
37km: Felsőpakony után egy híd alatt lehet átjönni az M5 autópálya alatt, innen nyugatra található néhány kiserdő, mely sűrűn változó környezetet nyújt.
39km: Az erdőből kiérve már csak különbőző földművelések fogadnak, ahol káposzta, karalábé, karfiol, zöldség, répa, hagyma, lucerna, kukorica, búza, stb. szokott lenni.
Egész évben telis-teli nyuszikkal, őzikékkel. Valahányszor erre futok minden alkalommal látni őket. (Lizi kutya nagy bánatára, mert sosem éri utol őket…)
40km: Közel a cél, innen már látszódik az ócsai víztorony

Az utolsó 10km a lábamnak már fájdalmas volt, néhányszor meg kellett állni nyújtani- pihentetni, de a lelkemnek egy felejthetetlen emlék.
Az időeredményt tekintve a négy és fél órás célt sajnos nem sikerült teljesíteni, 5:06:23 lett a nettó.
Nem bántam meg, hogy próbára tettem magam. 🙂

Köszönöm a segítséget Robinak, aki farsangi jelmezben végig kísért!

Vélemény, hozzászólás?